A könyvek megvásárolhatók nálam
UMBERTO SIMONETTA
A kölyökképű
211 oldal.
A Kölyökképű egy kispolgári származású romlott kamaszfiú
cseppet sem hízelgő portréja, aki észrevétlenül bűncselekményekbe
keveredik, majd a börtöntől való rettegés
visszatéríti a nyomorúságosan unalmas hétköznapjaiba.
Az író, Umberto Simonetta ebben az egyik legszebb és
legsikeresebb regényében egy siheder eredeti, és abszolút
pontos jellemrajzát készítette el.
Szemelvény a könyvből:
"Leülünk, de a tulaj nem valami jó szemmel néz minket.
Engedélyt sem kérve tüstént mellettünk terem egy
harmincas fickó, és ott is ragad. Enyves később elmesélte,
hogy azért hívják Bianchi-nak, mert imádja a Bianchi
bort, és gátlástalanul, mértéktelenül vedeli. Mi nem
szólunk hozzá, ő az, aki mosolyogva letámad minket:
- Marilú-ra hasonlítasz, neki ugyanilyen szőke haja
van. Hidrogénezed?
Sejtem kiféle, miféle lehet ez a Marilú, és ez egyáltalán
nincs ínyemre, sőt egy kissé bosszant is. Ezért visszaszólok
Bianchi-nak:
- Nézz már meg jobban, csak látsz valami különbséget
a hajszíntől függetlenül Marilú és köztem.
Szörnyen bosszant amikor, hitetlenkedve bűbájos mosollyal
hozzáteszi:
- Légy nyugodt drágám, én senkinek sem árulom el.
Én csak egy vén piás vagyok.
Előrebocsátom, hogy éntőlem akár absztinens is lehetne,
az semmit sem változtat. Nehéz leírni, milyen ez
a Bianchi. Nos, ebből a fajtából mintegy ötven van a városban.
Olyan valaki, akit, ha jól megnézel, megijedsz.
Általában az asztal körül álldogálnak, amikor a többiek
kártyáznak, ajkukra fagyott mosollyal bámulva mindent.
Az embernek az az érzése, hogy mindenkinek a barátja,
de azután egy nap, ha eltűnik, senki sem lepődik meg.
És amikor eszedbe jut, hogy kérdezősködj utána, hogy
"hová lett a fickó?", mindenki csak vállát vonogatja, és az
ember csak azt a választ kapja, hogy egy ideje már senki
sem látta. Ebből a Bianchi-hoz hasonlókból minden
presszóba csak egy jut: soha sincs belőlük kettő.
- Nyugodj már meg drágám, mondtam, hogy tőlem
nem tudja meg senki. Éntőlem akár nagydobra verheted.
Enyves most eltölt egy párt percet azzal, hogy elmagyarázza
neki, hogy most az egyszer melléfogott. Kezdem
magam kellemetlenül érezni, mintha Raimondi,
a filozófia tanárnő ülne velem szemben, és éppen egy halom
kérdést tenne fel Arisztotelészről, meg a líceumról.
"Jól van, bocsáss meg, kérlek, bocsáss meg, visszaszívom!"
- közli velem sietve Bianchi, miután Enyves tisztázta
vele a dolgot. Majd megint Enyveshez fordul: "Tudok
arról, hogy te olyanokkal is elmész" - szólal meg,
hogy önmagát igazolja. Mire Enyves felvilágosítja, hogy
őneki, mármint Enyvesnek, személy szerint sohasem
volt előítélete, és a pénz az pénz, bárki is adja. Ez fölösleges
pontosítás, mert úgy látom, hogy Bianchi tisztában
van ezzel. Magam részéről csak annyit fűzök hozzá,
hogy nekem eredeti szőke a hajam, és eszem ágában
sincs hidrogénezni."
GORE VIDAL
JIM
264 oldal.
A normál szexuális életből genetikailag kiűzetett
new york-i és hollywoodi fiatal férfiak
II. világháború előtti és alatti illegális életének
úttörő, művészi ábrázolása.
Szemelvény a könyvből:
"Tudatában volt annak,
hogy amiről ő álmodik, az nem éppen felel meg a normális
férfiak álmainak. De ugyanakkor nem látott semmiféle
összefüggést aközött, amit ő és Bob tettek, és
aközött, amit az új ismerősei tesznek. Közülük túl sokan
viselkednek úgy, mint a nők. Amióta közibük keveredett,
Jim gyakran tanulmányozta magát a tükörben,
hogy ellenőrizze vajon van-e az arcán, vagy a mozdulataiban
valami nőies; és örömmel állapította meg, hogy
nincs. Végén arra a meggyőződésre jutott, hogy ő kivételes
lény. Kivételes az, ami vele megtörtént, és különleges,
és egyedi az, amit érez. Még azok az elegáns, kissé
hosszabb hajú fiatalemberek is egyöntetűen úgy vélték,
hogy Jim minden bizonnyal más, mint ők. Különben
a nők is elvárták volna, hogy meghódítsa őket, de erre
nem került sor, és Jim nem talált rá semmilyen épkézláb
magyarázatot, hogy miért nem. Az összes hölgy úgy vélte,
hogy belőle hiányzik valami, nem pedig Jimből. Senki
sem sejtette, hogy ő éjszakánként egy fiúról álmodik, egy
folyóparton álló magas, nyurga fiúról. Ennek ellenére
egyre otthonosabban érezte magát Leaper világában, és
Jimet egyre jobban elbűvölték azok a történetek, amelyeket
újdonsült barátai meséltek egymásnak kalandjaikról.
Gondolni sem mert arra, hogy olyasmire szánja el magát,
amikről ők meséltek. Azonban szeretett volna még
többet megtudni, ha másért nem hát azért, mert betegesen
vágyott megbizonyosodni arról, hogy mindaz, ami
számára oly természetes és tökéletes, az ezeknél a furcsa
elnőiesedett teremtményeknél teljesen romlott is lehet.
Ilyen bizonytalan lelkiállapotban ment el Jim Ronald
Shaw-hoz, ahol sor került mindarra, amiről sejtette,
hogy bekövetkezik. Shaw hírnevétől és szépségétől letaglózva
hagyta magát elcsábítani. Az aktus nem volt ismeretlen,
csakhogy ez alkalommal Jim passzív maradt,
túlságosan félénk volt, az aktív szerepre. Bobnál ő kezdeményezett,
de akkor az egy sokkal jelentősebb esemény
volt. Így indult el a kapcsolatuk Shaw-val. Shaw szerelmes
volt, vagy legalábbis szerelemről beszélt, és arról,
miként töltik majd el együtt életüket."
Dario Bellezza
Levelek Szodomából
197 oldal.
A szexuális irányultsága miatt az
alkotmányos társadalomból kirekesztett
kispolgár a regény főszereplője, aki szinte
a koldusok szintjére süllyed, de főképpen
művészi, és irodalmi késztetése vall kudarcot.
Szemelvény a könyvből:
"Emlékszel Aspasia-ra? Tegnap találkoztam vele. Sértéseket
zúdított rám, megrágalmazva mindenki előtt.
Nem tudom, emlékszel-e, arra az időszakra, amikor nálad
laktam; és ő telefonon zaklatott, követelve bizonyos
könyveknek a visszajuttatását, amiket állítólag tőle loptam
el - ugyanis amikor azokat letettem a koszos lakásának
az ajtajához, talán élvezettel gonoszságból összekevertem
az enyémekkel, és az övéiből legalább egyet
most rosszindulatból magamnál tartok. Hidd el csupán
néhány könyve került véletlenül az enyémek közé! Sietős
távozásomkor, azok fejében nála hagytam egy csomó
dolgot: többek között könyveket, és lemezeket. Tehát
kvittek voltunk. Egyébként az vesse rám az első követ,
aki még nem lopott. Te megértesz engem! Ügyködtél
tolvajként.
Valahányszor, összefutok vele, ha egyedül vagyok, rám
támad: azzal fenyegetőzik, hogy feljelent a rendőrségen,
mert abban az időben, amikor nála laktam, egy szobát
adott ki nekem huszonötezer líráért, fiúcskákat vittem
a szobámba, hogy szeretkezzek velük. Így ment a dolog,
hogy ne legyen túl nagy zavar. Mint tudod, ő rossz-
indulatú hatalomvágyban szenved, és ami a legfontosabb,
szerintem szexuálisan elfojtott, képtelen elfogadni
a saját homoszexuális késztetéseit, ami látensen kínozza,
és a lányokkal káprázatos, viszont haszontalan, mindig
tisztázatlan barátságokba ragadja. Nemrég jött ki a klinikáról,
ahol többször elektrosokknak vetették alá: javarészt
elfelejtette a közelmúltban vele történteket; és én,
aki a barátja voltam, felajánlottam, hogy segítek neki bonyolult
gyakorlással felidézni a közelmúltbeli élete minden
elfeledett részletének okszerűségét. Mondható, hogy
gyakran voltunk együtt, beszélgettünk a költészetről,
vagy kisvendéglőbe jártunk el, és az étkezés alatt Aspasia
megállíthatatlanul szövegelt egy viszonzatlan óriási
szerelemről, amit egy homeopata személy iránt érez.
Azok, a válságához közelítő hónapok kellemesnek maradnak
meg az emlékezetemben olyformán, mint egy
gyakornoki időszak az elmebajomhoz, mert közismert,
hogy egy idegbajoshoz, egy pszichopatához, vagy akár
egy őrülthez járva, az illető lassan megmérgez téged, és
valóban most már a többi emberrel szemben egyfajta
gyűlölettel vagyok, ami olyan akárcsak az övé, kedvemre
van figyelemmel venni őket körül, azért, hogy majd
rájuk támadjak.
Igen, alighogy újra kijött a klinikáról, örömmel kísérgettem
őt szerte a városban, és ha találkoztunk valamelyik
közös ismerősünkkel, akiről mindent elfelejtett,
igyekeztem betekintést adni neki ismeretségük aktuális
fejleményeibe, mintha azok nem is lettek volna valójában
az ismerősei, de minden esetben elhallgattam előtte,
hogy mielőtt megbolondult volna, vadul civódva, sőt
verekedve szakított az illetővel.
Az, hogy mennyi szeretettel védtem az álnokságtól,
a róla terjesztett pletykáktól, és mindig készen álltam
arra, hogy megbocsássam intoleráns viselkedésének
minden egyes megnyilvánulását mások iránt, akiket ő
reménytelenül fasisztának, vagy egy olyan dílernek tekintett,
aki konokul igyekszik rákapatni őt a drogra.
"Mert látod, Marco" - mondta nekem - "részemről
végeztem a droggal; Elveszíteném a szabad akaratom.
Meg aztán a Párt nem akarja; nem forradalmi. Viszont
trastevere-i trafikosok, mind kivétel nélkül, akik ismerik
a forradalmi harciasságom, aktivitásom, szeretnének
kicsinálni; elkábítani, és ezért kábítószeres cigarettát adnak
el nekem. Disznók!" Mire én egyszer ellenkeztem,
hogy ezek a trafikosok a cigaretta árában fizettetik meg
a drogot, ami sokba kerül, és lehetetlen hogy ilyen önmagukat
megkárosítók, tékozlók legyenek. Azt hiszem,
hogy ez a kifogás a részemről volt az, ami módosította
a kapcsolatunkat; ez az ellenvetés minden egyes lépésemet
az irányába árulássá degradálta le, politikai riválist
sejtve bennem!
Odaköltöztem hozzá, egy kis szobába, amit szokás
szerint diákoknak ad ki; persze inkább diáklányoknak.
Most, minthogy mindent egybevetve, kényelmes voltam
a számára, úgy gondolta nekem adja ki, mint mondta
azért, hogy én legyek a társasága; aki az ő legjobb barátja.
Ő jobban kedveli az öregeket, mert atyai csillagjegy
alatt élt, és én, nos, ugye tudod, milyen nemi ízléssel kínzom
magam? Azonban minden kaotikusság nálam hamarosan
véget fog érni: át akart téríteni a normalitásra;
szerinte a különcségem teljes egészében egy rossz anya
hibája, aki azonban számomra, jó anya akart lenni!
Képzeld el: kémkedett utánam, és végül megtiltotta,
hogy tizenhat éveseket vigyek fel a lakására, a finom tizenhat
évesek, akik megtesznek mindent, rögtön oda
fordítják a hátsójukat, és kockázatos, ha nem teszed
őket magadévá, többet rád se néznek. Ugye tudod miért?
Megint beteg az elméje, a kábítószeres cigaretta miatti
nézeteltérés után, kitalált egy szeretőt, aki egy híres
festő, aki az elmondása szerint szintén a szocialista
párt funkcionáriusa, és ennél fogva minden, az én másságom,
a barátságaim, illetve a politikai rokonszenvezésem
a szélsőséges csoportokkal kárt okoz neki. Ha magyaráztam
neki, hogy az én helyzetem semmivel sem
rendellenesebb az övénél, amennyiben annak a festőnek
bizonyosan nem a felesége, hanem a szeretője, ennél fogva
annak a bizonyos puritanizmusnak a számára, amiről
ő feltételezi, hogy a baloldali pártokban uralkodik,
a kisfiúk, meg a házasságtörés, mert hiszen a festő házasember,
mindezek a dolgok egyenértékűek, és kéz a kézben
visznek a pokolba. Hát nem, elszabadult a pokol!
Azt üvöltötte, hogy politikailag tönkre akarom tenni,
majd hogy próbára tegyen, meddig viselem el a bolondériáit,
megvádolt azzal, hogy kábítószert tettem az ételébe.
Sőt azzal is, hogy besúgó vagyok, és a személyes
holmija körül vizslatok, a képzeletbeli archívumában,
ahol a "nagy ő" szerelmes leveleit őrzi, akire a rágalmai
szerint féltékeny vagyok, mert végül is őt szeretem, csak
nincs bátorságom bevallani, és magam mögött hagyni
a vacak, és borzalmas homoszexuális kalandjaimat."
Robin MAUGHAM
A BEJRÚTI FIÚ
és más elbeszélések
199 oldal.
Robin Maughamnak (1916-1981), Anglia egyik legjelentősebb háború utáni szerzőjének "A Bejrúti fiú és más elbeszélések" című
kötete "meleg" témájú történeteket foglal magába, amely között
vannak önéletrajzi ihletésűek, de többnyire elképzelt események.
Ez az "in memoriam" kötet tartalmaz egy részletes mélyinterjút a
szerzővel, amelyben többek között beszámol a híres nagybátyjához,
William Somerset Maughamhoz fűződő kapcsolatáról is.
"Robin Maughamnak megvan az a zseniális képessége, hogy a romantikus
klisébe ültetett durván realisztikus elbeszéléseivel feszegesse
társadalmi osztálya tűrőképességét."
London Times
"A szerző kivívja a regények szerelmeseinek elragadtatását őszinteségével,
valamint a lakonikus meseszövés művészi adottságával.
Kiváló érzékkel jeleníti meg a cselekményt, és jellemzi a benne résztvevő
szereplőket."
Sir John Betjeman, Daily Telegraph
Szemelvény a könyvből:
"Mióta vagy itt?", kérdezte tőle Gerald, miközben a pincér egy
korsó sört rakott elébük.
"Zwei Wochen, két hete", válaszolta Dieter.
"Én csak tegnap érkeztem Salzburgba, pedig hamarabb is jöhettem
volna."
Gerald beszéd közben szorosan Dieter széke mellé húzta a magáét.
Lecsúsztatta a kezét az asztal alá. Dieter nem moccant.
Töretlenül mosolygott, majd hirtelen arrébb húzódott.
"Ne itt!", mondta Geraldnak. "Später vielleicht."
"Csupán meg akartam győződni arról, hogy még most is olyan
fickós vagy-e?", nevetett Gerald.
"És ami azt a dolgot illeti, ne aggódj, sort kerítünk rá!"
Dieter alig észrevehetően rábólintott. Gerald rám nézett majd
németül fordult Dieterhez, rossz németséggel beszélt ugyan, de
valamivel jobban, mint én.
"Robin barátom mindössze húsz éves", mondta Dieternek.
"Mégis minden megbotránkoztatja, mert olyan szánalmasan romantikus.
Egyszerűen képtelen fölfogni mire jó az élet."
Dieter, váratlanul rám pillantott. Most félreérthetetlen volt az arckifejezése.
Csupa szimpátia. Majd hirtelen elkapta a fejét. Gerald
persze észrevette, hogy összenéztünk. Felnevetett, szabad kezével
az arcomat takarta, és hozzám hajolt Dieternek hátat fordítva.
"Remélem, rájöttél már, vagy tévednék, egyszerűen nem megy
ki a fejemből az a korábbi eseted. Jaj, Robin mikor fogod fel már
végre, hogy egy ilyen srácnak, mint Dieter nem kell a szerelmed,
a rokonszenved, legkevésbé az imádatod. Csupán azt akarja, hogy
jól megkeféld, és kifizesd neki azt az összeget, amit kapni szokott,
vagy, ha nagyon odaadó volt, akkor egy picivel többet, hogy hazavihesse
a nyomorgó anyukájának. Ne legyenek kétségeid, Dieter
anyukája is éhezik. Mindegyiküké éhezik."
Gerald odafordult Dieterhez.
"Éhezik a mamád?", kérdezte. Dieter rámeresztette a szemét.
Rezzenés futott át az arcán, majd a megszokott kellemes mosoly
ült ki rá.
"Igen", válaszolta.
"Na, mit mondtam!", kiáltott fel Gerald diadalmasan. Azután
mintha készakarva ki akarna rekeszteni a társalgásból a közismert
bécsi melegekről kezdett el diskurálni Dieterrel. Dieter készségesen,
elbűvölő mosollyal társalgott, mégis láttam rajta, hogy egyre
jobban untatja Gerald összefüggéstelen hadarása, aki mellesleg
egyre gyakrabban tekintgetett a bárpult felé.
"Mikor mész vissza Bécsbe?", kérdezte Dietertől.
"Hamarosan", felelte Dieter elsimítva homlokáról lágy szőke
haját.
"Lejárt a szabadságom, vissza kell mennem, dolgozni."
"Egy csomó pénzzel, amit az anyukádnak viszel.», jegyezte meg
Gerald, és imbolygón felém hajolva magyarázatba fogott. "Dieter
egy gyárban dolgozik. De nem keres annyit egész évben, mint
a szabadsága alatt. Ugye így van?"
"Jawohl, Geraldnak igaza van", válaszolta Dieter.
"De akkor miért nem keresel magadnak egy gazdag pasast?",
kíváncsiskodott Gerald.
"Nyilván akadna itt jó pár."
"Nincs manapság senki. Azóta, hogy Dolfusst kinyírták a fasisztákon
kívül nem maradtak gazdagok", jegyezte meg Dieter.
"A fasiszták legalább olyan jók az ágyban, mint a kommunisták",
mondta Gerald.
"Das ist wahr, így van, azonban ha fasisztával járnék, rábírhatnának,
hogy nekik dolgozzam. És Ausztriában veszélyes az ilyesmi",
felelte Dieter.
"Na, mit mondtam? Dieter realista."
Miközben a pincér felszolgálta az italt, Dieter arca elkomolyodott.
"Az anyám ein wenig krank, betegeskedik. Már nem tud nagymosást
vállalni. Az apám elhagyott minket. Egyedül én keresek
a családban", mondta Dieter.
"Na, tessék!", kiáltott fel Gerald.
"Nézd csak, hogy rájátszik, hogy egy kis plusz pénzhez jusson.
Semmivel sem különb, mint a többiek. És ráadásul meg is szerzi,
ha jól viseli magát, és ki is érdemli. Csomó figurát ismer, nekem
elhiheted. A baj csak az, hogy... !"
Gerald felnézett, és egyszer csak elakadt a szava. Egy fiatal fiút
bámult, aki épp csak most jött be, és a pultnál álldogált. Nagyon
fiatalka volt, lehetett vagy tizennégy éves, és az öltözéke nem
árulkodott olyan egyértelműen arról, mint Dieter esetében, hogy
'felcsíphető portéka'. Nyilván azért volt rajta hosszú nadrág, hogy
a korát titkolja, ellentétben a többi sráccal, akik bőrből készült
rövidnadrágjukban tetszés szerint mutogathatták erotikus bájaikat
a bárban. Ezen a fiún azonban elegáns szabású fekete gaberdine
volt, valamint egy nem éppen hozzá illő őzbarna selyeming.
Karcsú termetű, keskeny arcú, hetyke tekintetű fiú volt nagy barna
szemekkel.
"Nahát, ez nem lehet igaz!", súgta oda Gerald Dieternek.
"Csak nem a kis Felix? Az öreg Rombach régebben nem engedte
volna el a barátját egy ilyen helyre. Valami galibát követhetett el
a kis Félix, hogy így kirakták a szűrét."
Gerald felhajtotta a maradék snapszát, és intett az ismerős pincérnek.
"Szóljon Félixnek, hogy meghívjuk egy italra ide az asztalunkhoz",
mondta a pincérnek Félixre mutatva.
"És hozzon ki még négy sört, és négy snapszot."
"Jawohl!", mondta a pincér hamiskás mosollyal, és a zsúfolt termen
át odament Félixhez. Azt figyeltem, hogy a kis Félix milyen
arccal fogadja a pincér mondókáját. Először elkomorodott. De
amint a pincér rámutatott az asztalunkra, és felismerte Geraldot
mintha maszkot cserélt volna, tüstént felderült az arca: lelkes,
ártatlan kisiskolás lett, aki megadóan rámosolyog tanítójára, aki
arra készül, hogy megfenyítse. Nyomban elindult, és szapora léptekkel
jött felénk, és járás közben a gaberdine nadrág látni engedte
ruganyos izmait, és mozgása a Spanische Reitschule-ban lévő csődőrt
juttatta eszembe.
Gerald felállt az asztaltól, hogy megcsókolja.
"Mein Schatz, mein lieber Felix. Ráérsz? Ráérsz ma este?", dünnyögte
Gerald.
Félix elmosolyodott. Fogsora szabálytalan, viszont vakítóan fehér
volt. Egy röpke pillantással terepszemlét tartott. A kuncsaftok
már kezdtek haza szállingózni a Bier-Stube-ból.
"Aber natürlich, igazán tudhatnád, hogy Gerald bácsinak bármikor
ráérek", mondta.
Gerald felhörpintette a snapszot, amit a pincér hozott ki neki.
"És most ráérsz?", kérdezte, de akár parancsként is hangozhatott
volna. A kis Félix először rám, majd Dieterre pillantott.
Önelégülten elmosolyodott.
"Itt hagynál egy ilyen jó társaságot?", kérdezte félénken.
Gerald felállt. Tökrészeg volt.
"Miért ne?", mondta kihívóan. Azután egy köteg bankjegyet
hajított felém.
"Érezzétek magatokat jól gyermekeim. És fizesd ki a számlát
Robin. Ezt az estét én állom.", mondta majd elhallgatott, és zavaros
tekintettel bámult Dieterre, aki ismét komoly képet vágott.
"Ja, és még valamit Robin, az új fiúdnak adjál annyit, amennyit
szokás, mármint pénzt, ő majd megmondja neked a tarifát. A többit
rád bízom", tette hozzá.
Gerald tántorogva elindult a kijárat felé. Észrevettem azonban,
hogy visszafordul, arról akart megbizonyosodni, vajon a kis Félix
követi-e. Felesleges volt aggódnia. Úgy, ahogy Gerald elképzelte
Félix mosolygó arccal, alázatosan követte őt testére simuló nadrágjában.
Egyedül maradtam Dieterrel. Egy darabig csendben
iszogattuk a sörünket. "
Történetek
szúfi dervisekről
és
Naszreddin hodzsáról
272 oldal.
Ezekben a kis történetekben sok
bölcsesség van, amit az évszázadok során
szájról szájra adtak át a nemzedékek
egymásnak. A szúfi szerzetesek, a
dervisek gyakran ilyen rövid példázatmesékkel,
allegóriákkal magyarázták el
tanítványaiknak az események rejtett értelmét.
Szemelvény a könyvből:
A.32.
A nyúlleves levéből a víz
Egyik nap egy gazda beállít a hodzsához egy nyúllal. Egy hét
múlva a gazda ismét felkereste a hodzsát, de a hodzsa, úgy
tett, mintha nem ismerné. "Én vagyok az a gazda, aki egy nyulat
hozott neked a múlt héten." "Isten hozott!" - motyogta
a hodzsa, és megkínálta levessel. - "Kérlek, kóstold meg, ezt
abból a nyúlból főztem" - viccelődött.
Néhány nap múlva betoppant a hodzsához néhány gazdálkodó
vacsoravendégnek. "Hát ti kik vagytok?" - kérdezte tőlük
a hodzsa. "Annak a földművesnek vagyunk a szomszédjai,
akitől a nyulat kaptad" - válaszolták. A hodzsa megvendégelte
őket azzal, amit még talált a kamrában.
Megint eltelt egy hét, és megint bekéredzkedett hozzá néhány
paraszt. Amikor a hodzsa érdeklődött, hogy kik is ők
voltaképpen, azt válaszolták: "Emlékszel, nemrég egy gazda
hozott neked egy nyulat, nos, mi az ő szomszédjainak vagyunk
a szomszédjai." "Isten hozott benneteket!" - mondta
a hodzsa, és este a levesestálban vizet tett eléjük. A parasztok,
meglepetten nézték a tálat, és nem állták meg szó nélkül:
"Efendi, mi akar ez lenni?" A hodzsa így válaszolt: "Ez
a nyúlleves levéből a víz."
A.33.
A hodzsa és a koldus
Egyszer Naszreddin éppen otthon üldögélt, amikor az ajtón
kopogtak. "Mit akarsz?" - kérdezte a hodzsa. "Gyere már le!"
- kérlelte egy panaszos hang. A hodzsa lement az ajtóhoz.
"Adj valamit!" - szólt rá a kéregető, aki ott állt az ajtóban.
A hodzsa mérgelődött, de nem mutatván ki, így szólt: "Gyere
fel!" A nincstelen felment a szobába, ahol előbb a hodzsa ült.
Fent a hodzsa csak ennyit mondott: "Az Isten ad!" - "Hogy
értsem ezt?" - hüledezett a koldus. - "Ha azt akartad, hogy
üres kézzel távozzak, akkor, miért nem mondtad meg ott lent?"
- "És amikor én itt ültem fent az emeleten, te miért nem közölted
rögtön a kérésed, miért vártad el, hogy lekászálódjak?"
- vágott vissza a hodzsa.
A.34.
Ha volna olaj meg rizs
Egy nap, amikor a hodzsa hazafelé tartott, az úton összetalálkozott
a tálibokkal*, akik a közeli medreszéből jöttek.
"Nos, testvéreim, gyertek el ma hozzám, és a találkozás örömére
megvendégellek titeket egy levessel" - mondta nekik
a hodzsa. A tálibok készségesen beleegyeztek, és követték
a hodzsát. Bementek a házba. A hodzsa leültette őket, ő maga
pedig bement a hárembe. "Asszony, vendégeket hoztam, készíts
nekünk levest, hadd együnk!" - szólt oda lelkesen a feleségének.
"Hát, hogy képzelted ezt, Efendi?" - vonta őt kérdőre
az asszony. "Olaj sincs otthon, és rizs sincs, és hoztál talán
pénzt a levesre?" A hodzsa kétségbeesetten így szólt: "Akkor
adj legalább egy üres tálat!" Fogta az üres levesestálat, és a tálibok
elé helyezte. "Ne engem hibáztassatok! Ha volna nálunk
otthon olaj meg rizs, akkor ebben a levesestálban igazi levest
szolgálnék most fel nektek."
Hamid úrfi
kamaszkori
élményei
és
megpróbáltatásai
84 oldal.
Homoerotikus keleti mese,
olyan mintha az 1001 éjszaka
meséinek egyike volna.
Hamidról szól a szépséges
perzsa nemes úrfiról.
Furcsa kamaszkori kalandjáról
a bájos Paribanu tündérrel,
és gyötrelmes rabszolgaságáról,
valamint egy délceg, ifjú
varázsló iránti elkötelezett
különleges barátságáról.
Szemelvény a könyvből:
"Gyere Dzsáfár, mi majd megmutatjuk ennek a gazellagidának,
hogy a férfi zeb nem csak pisilésre jó."
Így történt, hogy a két ifjú harcos, a trónörökös, és a nagyvezír
fia ott állt a sekély vízben zebjeiken repdeső kézzel, arccal
a lenyugvó, piros napkorong felé fordulva. A verseny addig
tartott, amíg Madzsnún herceg párbajtőrszerű zebje ezüst ívet
nem lövellt ki magából, miközben ő maga diadalüvöltéssel
beleájult a vízbe. Picivel később a folyó elfogadta Dzsáfár bölcsen
időzített áldozatát is.
Történetesen Lájla, Fariba, és Jázmin, az anyukák a folyó
mentén sétálgattak. Meghallván Madzsnún diadalüvöltését,
és a másik kettő hangos, felszabadult röhögését, a közelbe
lopództak
a bokrok fedezékében, hogy meglessék titokban
a fiúkat. Éppen akkor érkeztek, amikor a zeb-elsütő versengés
visszafoghatatlanul túljutott a fénypontján, és a három pajkos
suhanc ismét élénken hancúrozott a vízben.
Jázmin, aki boldog házasságban élt, ismét örömmel állapíthatta
meg, hogy az ő fia szebb, és bájosabb, mint a másik kettő,
és anyai büszkesége mosolyt csalt arcára. A szerelem forró
szenvedélyére szomjas Lájla, és Fariba rajta felejtette szemét
húguk fián, annak szép, szabályos érzéki arcán, és csillogó tekintetén.
Hát, még amikor rápillantottak unokaöccsük zebjére,
térdük szinte beleremegett a mohó vágyakozásba. Bár szőrzet
még alig volt felette, a fiú izmos combjai közt himbálózó
telt, formás zeb, most összehasonlíthatatlanul jelentékenyebb
volt, mint saját fiaik nemrég kifejt, összezsugorodott, petyhüdt
csüngői.
"Inkább hagyjuk magukra őket", suttogta Lájla, furcsán izgatott
hangon.
"Tényleg nem szép dolog leselkedni", hagyta jóvá a nem
kevésbé gyötrődő Fariba.
Húguk beleegyezően mosolygott, és folytatták a sétájukat.
Sem Lájla, sem Fariba nem tudta többé kiűzni a fejéből a vérpezsdítő
ifjonc iménti látványát. Mindkettőjüket hatalmába
kerítette a fiú szűz vesszeje iránti érzéki vágyakozás, és
örömmel, fogadták volna, ha annak tompa vége rohamra indul,
hogy behatoljon lángoló punijukba.
Szürkület ereszkedett a táborra, és az utazók elfogyasztván
a szerény vacsorát már nyugovóra készülődtek.
Hamid még nem volt álmos, egyedül kószált a karaván közelében.
Letelepedett egy sziklára, és azt figyelte, hogy a halványkék
égből miként lesz gyémántcsillagokkal ékesített, sötétkék
kupola, amely a szemhatárig védelmezőn borul a tájra.
Egyszer csak lépteket hallott a háta mögött. Talpra ugrott, de
udvarias üdvözlés után vissza is ült nyomban, mert látta, hogy
csak nénje, a nagyvezír felesége lepte meg. Fariba leült a fiú
mellé, és átkarolta a vállát. Bár nagynénje még soha nem viselkedett
ilyen kedveskedőn vele, Hamid mégsem találta ezt
furcsának. Beszélgettek erről-arról, de Fariba kérdései fokozatosan
személyes jelleget öltöttek.
"Drága Hamid, előttem, a nagynénéd előtt nem kell titkolnod,
hogy te is tudod már, hogyan szoktak a fiúk a fütyülőjükkel
játszadozni, ha senki sem látja őket."
Hamid elpirult, de a csillagok fényénél ezt nem lehetett látni.
Dadogott, motyogott valamit, és ügyesen színlelte, hogy
fogalma sincs, miről van szó.
"Te olyan daliás, és csinos fiúvá serdültél fel", folytatta a nénje.
Biztosan különb dolgokra is tudnád azt használni, és Fariba
nénéd, aki nagyon szeret téged, talán megérdemelné, hogy egy
pillantást vethessen a csodálatos kincsedre. Apránként egyre
közelebb húzódott a fiúhoz. Hamid szörnyen szeretett volna
felpattanni, és elfutni, de alázata, és illemtudása maradásra
késztette, és még akkor sem mozdult, amikor Fariba a kezét
a combjára helyezte, és hosszú ujjaival a kéjlécét kezdte keresgélni.
Hamarosan azonban, Hamid hajának, leheletének,
és testének édes, kisfiús illata, forró bőre, és páratlan szépségének
látványa ellenállhatatlan vonzalmat ébresztett benne.
Arisztokratikus önuralma alatt sínylődő szenvedélyét Fariba
most már végképp nem tudta elfojtani. Rekedt kiáltással ölébe
vonta a fiút, égő ajka rátapadt a fiúéra, és a nadrágon keresztül
megragadta a bálványozott zebet, amelynek megszállott rajongójává
vált attól fogva, hogy délután véletlenül megpillantotta.
Hamid meglepetten kapta fel a fejét. Először megijedt, aztán
undor váltotta fel a félelmét. Fojtott kiáltással letépte magáról
az erőszakos ölelést, talpra ugrott, és futva menekült, miközben
lázasan igyekezett öltözékét rendbe szedni. De alig került
meg a folyóparton egy nagy, kopár sziklát, amikor belebotlott
a sötétben valakibe."
Párbeszédek arab dialektusban Tunéziába utazók számára
70 oldal összesen
15. oldal
Hat óra van. tawwâ ssatta.
/ Most / / hat / tawâ esêtâ.
Milyen hosszú az előadás? qaddâš ydûm l3arđ?
/ mennyi / / tart / / az / / előadás? / qadêš ydûm el 3arđ?
Hány órakor kezdődik az
előadás?
waqtâš yabda l3arđ?
/ idő / / mi / / (mikor) / / kezdődik / / az / /
előadás /
waqtêš yabda el 3arđ ?
Meddig érvényes ez a jegy? šnu hiya muddaŧ ßulûħiyyaŧ
hattazkra?
/ mi / / az / / tartam / / érvényesség/ / ez
/ / a / / jegy ? /
šnûwə hiya mûdeŧ sulûħiyeŧ
het(t)êðekra?
Mikor van a látogatási idő? šnû waqt zziyâra?
/ mi / / idő / / a / / látogatás ? / šnû waqt zziyâra?
Elnézést, meg tudja mondani
az időt?
sâmaħnî tnajjam tqûl lî
3âlwaqt?
/ bocsáss meg nekem / / tudod / /
mondod / /nekem / /számára az idő/
sâmeħnî tnajem tqûli 3al waqet?
Csak egy éjszakára. llîla bark.
Árak:
Naszreddin hodzsa 3000 Ft
A többinek darabja 2000 Ft
Társalgási könyv 1500 Ft